Mielőtt továbbmennénk, szeretnék egy nagyon fontos dologra kitérni. Ha ezt megérted, akkor tisztában leszel az elme működésének a gyökerével.

   Minden ember életét kettő darab alapérzés határozza meg: öröm és fájdalom. Ezek alatt nem feltétlenül csak azt a jelentést kell érteni, amit automatikusan tulajdonítunk neki. A fájdalom nem feltétlenül egy konkrét fizikai fájdalom, egyszerűen egy negatív érzés. Mondhatnám ezt az egészet pozitív-negatív kapcsolatnak is, de számomra az öröm és fájdalom kifejezőbb tartalommal bír. Ez a bipolaritás lesz az, ami gyakorlatilag mindent meghatároz az emberek életében. Az, hogy egy bizonyos dologhoz mennyi örömöt és mennyi fájdalmat kapcsolunk, illetve hogy ezeknek milyen az intenzitása. Ez alapján ítélünk meg mindent akár tudatosan, akár tudat alatt és ez határozza majd meg a reakcióinkat, cselekedeteinket. Ez így elsőre nem biztos, hogy teljesen átlátható, de remélem mire végigolvasod, már teljesen tiszta lesz. Mielőtt belemegyek, nézzünk egy egyszerű példát:

   Mi a helyzet azzal az emberrel, aki már régóta túlsúllyal küzd és még sem "tud" lefogyni. Pedig már "próbálkozott" nem egyféle diétával. Valójában a fő ok az az, hogy ő meg van róla győződve, hogy "úgysem tud lefogyni". Meg arról is, hogy viszont ő "mindent megtett". Tehát nem ő a hibás ezért, valahol talál egy olyan okot, ami megmagyarázza, hogy az "erőfeszítések ellenére" mégsem veszít a súlyából, vagy hogy miért szedi azt újra és újra vissza. Ilyenkor genetikai, hormonális magyarázatokat szoktak adni, illetve a "yo-yo-effektust" aminek már rég nevet adtak az emberek, "bizonyított, hogy így van". Ezzel meg is van az ok, a "referencialáb" a meggyőződés megerősítéséhez és a bizonyosság, ami további meggyőződések sorozatát vonja maga után: hogy nem ő a hibás, ő nem felelős, nem tehet semmit, nem rajta múlik, hiába a próbálkozás stb. A yo-yo effektus is csak egy általánosan elfogadott meggyőződés, aminek biológiai magyarázatot adtak referencialábként, megerősítve azt. És már belevette magát a köztudatba annyira, hogy már nem is kezdünk kételkedni benne, nem kérdőjelezzük meg, csak egyszerűen "tudjuk, hogy az úgy van". Biztosíthatlak, hogy NEM ÚGY VAN. Ezt most nem részletezem jobban, de az előző részben tanultak alapján, ha elkezded megvizsgálni és kételkedni benne, te magad is meg fogod találni azokat a tényeket, amik megingatják a referencialábait és azokat, amik pont az ellenkezőjéről tanúskodnak. A már elsajátított technikával egyszerűen lecserélheted ezt a meggyőződés is egy olyanra, ami igenis segíteni fog téged az előrejutásban. Ez csak azért jó mindenkinek, mert leveszi a felelőséget a válláról és alátámasztja azt, ami az agyában az a bizonyos öröm-fájdalom bipolaritás helyzete ebben a kérdésben. Vagyis a nem diétázáshoz több öröm társul, mint fájdalom, a diétázáshoz meg több fájdalom, mint öröm. Ez eldönti számodra, hogy melyik a jobb. Ha ellene cselekszel, vagyis mégis diétázol, akkor ez attól még nem fog megváltozni, csak "megerőszakolod magad" vagyis csak idő kérdése, hogy mikor fogy el a kitartásod, és abban a pillanatban újra az "alapprogram" veszi át az irányítást, vagyis újra az evés élvezetének fogsz behódolni, még jobban, mint előtte. Ezt jutalomként éled meg a "nagy" önmegtartóztatás után. Na erre lehet fogni akármilyen "effektust", hogy az az oka, de a probléma itt is, mint mindig, benned keresendő. Ez mindaddig nem fog megváltozni, míg az a bizonyos mérleg a fejedben ebben a helyzetben áll. Amíg nem tudsz több fájdalmat kacsolni a jelenlegi magatartásodhoz és több örömet a kívánthoz, átállítva a bipolaritást ellentétesre, addig a változás csak ideiglenes lehet, mert nem kedvedre való. Ha ez sikerül, akkor a következetes folyamatos cselekvés lesz, ami ezt meg is erősíti benned annyira, hogy már ne forduljon a visszájára. Visszatérve a példámhoz, ha az illető alanyunk valami folytán eljut addig a pontig, hogy ebből egyszer s mindenkorra elég és most azonnal változtatni akar a magatartásán, akkor tudja ezt csak hatékonyan megtenni. Ahhoz, hogy ezt a "fájdalomküszöböt", mindenkinél más, hogy minek kell történnie. De a legtöbben maguktól nem jutnak el eddig a pontig. Pontosan ugyanazokat a kérdésekre kell magának válaszolnia, amiket az előző részben a meggyőződések megingatásánál tanultunk. Fontos, hogy magának kell megválaszolnia, mert akkor gondol bele olyan dolgokba, akkor szembesül igazán olyan tényekkel, amiket ha csak a fejéhez vágnánk, rögtön védekezni kezdene és leperegne róla minden illetve 1000 indokot sorakoztatna fel ellene. Tehát magának kell ezen elgondolkodnia és megadni a választ. Hisz hogyan is néz ki ez az egész öröm és fájdalom tekintetében? Van egy rövidtávú örömérzésünk, ami az evés következménye. Ezt természetesen hosszútávon fájdalom követi, hisz elhízáshoz vezet, egészségtelen lesz, nem szereti majd magát, oda az önbizalom és önbecsülés és még komoly lelkiismeret furdalása is lesz a gyengesége miatt. De még egy sereg következménye van fizikailag és mentálisan egyaránt. Ezeknek az ellensúlyozására ismét az evésben talál majd örömöt és erősíti a folyamatot. Ha konkrétan véve a tényeket mérlegeljük, azt hiszem nem kérdés, hogy ez inkább a fájdalom oldalon kéne, hogy álljon. De az emberünk persze csak rövid távon képes mérlegelni, mert nincs meg a megfelelő stratégiája ahhoz, hogy ezeket összevesse és a jelenre leképezze. Ugyanez a helyzet a diétával is. Rövid távod a kezdeti nehézségek miatt egy fájdalmas élménynek. Hosszú távon pedig nagyon is örömteli. Milyen érzés lehet egy 90 kg-os asszonynak, mikor rááll a mérlegre és az 65 kg-ot mutat? Vagy mikor olyan képet lát a tükörben, amit büszkén és szívesen visz magával az utcára? Nem beszélve a szervezetéről, egészségéről. Ez megoldást jelent minden korábban felsorolt problémájára. Na logikusan melyik oldalra billentené ez a mérleget? Naná, hogy öröm. De emberünk mégis a rövidtávú következményeket veti össze és azt vési az agyába etalonnak. Az tény, hogy a kezdet nehéz, de sokkal rövidebb ideig tart, és kevésbé nehéz, mint hosszú távon viselni a rövidtávú örömök súlyos következményeit. Na az tényleg nehéz, fájdalmas és sokáig tart. Hacsak a kóros elhízás előbb "fel nem szabadít" ez alól.

   Ez sokszor így van, hogy tudatában vagyunk a hosszú távú fájdalmas következményeinek, de még sem vagyunk képesek azt a fájdalmat konkrétan összekapcsolni magával a rövidtávú, a jelenlegi cselekvéssel. Ez is csupán meggyőződés és gyakorlat kérdése. Megéri? Persze! Megteszi ezentúl mindenki, aki ezt a blogot olvassa? Biztos, hogy nem!

   Valaki, ha találkozik a rég nem látott barátjaival este egy nyilvános helyen, és a többiek mind sört rendelnek, neki kísértést jelent nem sört rendelni. Vagyis örömet kapcsol a sör rendeléshez abban a szituációban és fájdalmat a nem rendeléshez, mert az egy lemondás lenne a "jóról". Nekem például egyenesen örömet okoz az, ha ismét megbizonyosodhatok benne, hogy az én kezembe van az irányítás. Engem az ilyen szituációkban pont az ellentétes oldal vonz, hogy rendeljen a többség akármilyen alkoholt, végre ismét megmutathatom magamnak, megerősítve ezzel újra meg újra néhány pozitív meggyőződésemet, én akkor is egy jó bormenta teát iszom majd mézzel, vagy egy isteni finom facsart narancsot vagy hasonlók. És ezeknek még az íze is finomabb és az egészségemet szolgálják. Ebben a megközelítésben már rövid távon is örömöt hordoz magában a cselekvés, nem csak hosszú távon, amiért le kéne v.miről mondanom. Így eszem ágában sincs másként cselekedni. De ez nem volt mindig így. Ez elsőként a kísértésnek való ellenállással kezdődik, a rövidtávú jóról való lemondással a hosszútávú öröm irányába. Ezalatt alkalmazva a meggyőződések alakításánál tanult technikákat tudatosan kapcsoltam a fájdalom referenciáit a rövidtávú cselekvéshez, hozzáfűzve a hosszútávú következmények boldogságérzéseit, és figyeltem milyen örömöt okoz a cselekvés azonnal a jelenben, rögtön megerősítve az ellentétes meggyőződést. Ezt tudatosan folytattam következetesen, míg már teljesen automatikussá vált és magától váltja ki bennem ezeket az érzéseket. Innentől már nincs vele tennivaló. Ezt a fajta változtatás megtettem az életem sok más területén is és teszem is a mai napig. (KÁJ-következetes állandó javítás) Szerinted mennyire okoz nehézséget lemondanom egy hamburgerről, pörköltről, sült húsról vagy egy cukros tejszínes tortaszeletről? Ugyanannyira, mint az alkoholról! Ugyanaz az elv. Már rögtön a cselekvés pillanatában örömmel tölt el a büszkeség érzése és a tudata annak, hogy képes vagyok helyesen megválasztani a döntéseimet bármi nehézség nélkül, ezzel erősítve magamat és példát mutatva a környezetemnek is. Ez csodálatos érzés és eszembe nem jutna lecserélni arra a lelkiismeret furdalásra és gyengeségérzésre, ami az ellenkező magatartást követné. Szerintem igen is öröm, ha salátát rendelhetek, vagy ha visszautasíthatom az édességeket legyen szó akár vendégségről, akár üzleti ebédről vagy baráti találkozóról. Más kerülné a "kísértést" én igenis élvezem, hisz minden alkalom egy újabb megerősítés az elképzelésemben és a javamat szolgálja. Miért próbálnám meg elkerülni vagy szabotálni? ha azt hiszed, hogy "hát de akkor mit gondolnak majd rólam a többiek" vagy hasonlók, jusson eszedbe, hogy lesz némi igaz érzésük, a féltékenység, a tisztelet, a csodálat! A többi már csak a saját védelmükre generált magyarázat, meggyőzés és valószínűleg ezek lesznek, aminek hangot is adnak. Persze kivétel, ha tiszteletüket fejezik ki irántad. Jó érzés ezek kiérdemelni a környezetedtől? Jó érzés igazán jó példaként szolgálni a családodnak? Jó érzés valóban egyenesbe kerülni magaddal? Persze, hogy az! Mégis mi kell ahhoz, hogy ezekről lemond örökre? Csak nem egy sült krumpli vagy egy pizza újra és újra? Vagy talán egy sör ér többet? Vagy napi 1-5-10-20-30... szál cigi? Vagy az, hogy üvöltözz a gyerekeddel? Az otthoni veszekedés? Vagy mi? Szerintem semmi. És ha bármi akad, ami ebben meggátol, akkor MOST AZONNAL véget kell vetned, különben soha nem fog megtörténni. A dolgok nem történnek meg csak úgy maguktól. Elhízni sem lehet csak úgy. Az is egy komoly, fizikai munka eredménye. Igenis keményen meg kell dolgozni azért a sikerért is nap mint nap. Naponta többször is magadba kell tömnöd azt a rengeteg dolgot, amiről még tudod is, hogy túl sok és túl egészségtelen. Emellett komoly érzelmi kihívásokkal kell szembenézned, látni a tükörben az eredményt, érezni az étkezések utáni gyengeséget, hogy alig kapsz levegőt, hogy semmihez sincs kedved, annyira kikészültél. Naponta szembesülni, hogy olyan légszomjad van, hogy szinte szédülsz, ha néhány lépcsőt meg kell másznod, vagy ha le kell hajolnod a cipődet felvenni, érezni, ahogy két hatalmas puha sonkaként dörzsölődik egymásnak járás közben a jobb és a bal combod. Vagyis igenis komoly erőfeszítésekbe kerül elérni azt a bizonyos eredményt. Hidd el az ellenkezője a könnyebbik út! És az legalább egy kívánt eredmény lesz. 

   Sok páciensem van, aki már komoly egészségügyi következményeit viseli az életvitelének. Mikor megkérdezik tőlem, hogy mit tehetnek egyik vagy másik egészségügyi probléma kiküszöbölésére és én azt a választ adom, hogy fogyjon le, vagy hogy szokjon le a dohányzásról, vagy álljon le a tejtermékekről, akkor megdöbbenten néznek és szinte kivétel nélkül a következő hagyja el a szájukat: "hát igen tudom, hogy azt kéne" és gyakran követi még egy de szócskával hozzáfűzött magyarázat. Kérdezlek Téged: szerinted mennyi idő kell a változtatáshoz? Vajon mennyi idő alatt történik meg egy változás, hogy v.ki nem dohányzik többet? Ez csupán egy pillanat! Ennyi! Ami ezt megelőzi az csupán annak a folyamata, míg ráveszi magát a változásra. Maga a változás viszont ténylegesen csak egyetlen pillanat alatt következik be. Hasonlóan a kvantumfizika elméletéhez, miszerint minden változás átmenet nélkül keletkezik, ú.n. kvantum ugrásokkal. A nagyobb változás sem egyetlen ugrás egy hosszabb folyamat alatt, hanem több kisebb eredménye, melyek mindegyike szintén csak egy pillanatnyi kvantumugrás.

  A hiba az elhatározás megfogalmazásában van. Ezt egyszerűen más szóhasználattal ki lehet küszöbölni: kéne, kell és kellene helyett a muszáj illetve a majd és egyszer helyett a most azonnal. A kell azért nem megfelelő, mert fejben azt hajlamosak vagyunk már úgy értelmezni, mint a kellene szót. Vagyis: "le kell szoknom a dohányzásról" (itt a leszokni szó is helytelen, mert egy folyamatot hordoz magában. Azt abbahagyni kell, nem leszokni róla. Nincs semmi féle menete, vagy valamilyen leszoktató program, ami hatékony lenne és szükséges hozzá.)vagy "el kéne kezdenem diétázni" illetve "karácsony után már nem fogok több édességet enni" ezeket le kell cserélni a következőkre: "muszáj azonnal abbahagynom a dohányzást" vagy "muszáj már most rögtön diétáznom" illetve "ezentúl soha többé nem vagyok hajlandó édességet enni". Így néznek ki az igazi elhatározások. Ezek fogalmazódtak és fognak is meg azokban, akik tényleg véghez viszik, amit "kéne" és nem csak egy vágy marad, egy örökös halogatás. Ha az elhatározás megtörténik, akkor a cselekvésnek kell követni. Itt az első dolog, hogy a fent említett bipolaritás úgy állítsuk be, hogy az a javunkat szolgálja mindörökké és ezután jön a következetes ismétlése a magatartásformának, gyűjtve a pozitív, beigazoló tapasztalatokat, amik megerősítik majd bennünk annyira a megfelelő érzéseket ehhez a magatartásformához kapcsolódóan, hogy már nem csak helyesnek fogjuk megítélni, de az agyunk végre kellemesnek könyveli el. miután ez megtörténik egy életre szóló változást értünk el! Ha egyszer ezt eléred bármilyen területen, ahol eddig képtelen voltál megtenni, olyan hitre és önbizalomra nyersz benne, hogy utána a következőt már alig várod majd és az már szórakoztató lesz! Nekem is mindegyiket véghez kellett vinnem a magam életében. Dohányoztam, ittam, förtelmes étkezési szokásaim voltak, túlsúlyom volt, és viseltem testileg lelkileg ezek következményeit. Míg el nem döntöttem, hogy többé nem vagyok hajlandó megfizetni ezt az árat és nem engedem, hogy ezek korlátozzanak abban, hogy élvezni tudjam az élet adta örömöket, az időt, ami a rendelkezésemre áll, illetőleg hogy ezek rossz irányba befolyásolják a személyiségemet, az egészségemet és a sorsomat! Szeretném ezt minden embernél, akit csak valamilyen formában elérek, de senki helyett nem tudom megtenni. Hidd el, ha tudnám, azt is megtenném! Nálad is azt szeretném elérni, hogy eléggé felkeltsem az érdeklődésedet ahhoz, hogy energiát szánj saját magadra és megtanuld, hogyan tudod a lehető leghatékonyabban a legjobbat kihozni magadból és az életedből. Soha nem szabad kevesebbel beérned, mint amennyire képes vagy! Hisz ha képességeid lehetővé tesznek többet is, miért érnéd be kevesebbel?

  Talán a mai témánk megértése a legfontosabb az eddigiek közül. Vagyis az, hogy a természetünknél fogva az életben mindent e két érzelem köré építünk. Ami örömöt okoz nekünk ahhoz közeledünk, ami fájdalmat, attól távolodunk. Vagyis ez inkább ebben a formában igaz:

Közelítünk mindenhez, amiről azt gondoljuk, hogy valamiféle örömöt fognak okozni és távolodunk mindentől, amiben fájdalmat vélünk felfedezni. Mert sokszor nem tapasztaljuk meg a hatását, mert nem kerül sor a cselekvésre, hisz feltételezzük, hogy fájdalom forrása lehet. Illetőleg az örömforrás is gyakran csak egy félreértelmezés eredménye. Ennek egyszerű biológiai oka van:

  Ha egy új inger ér minket, az agyunk létrehoz egy idegsejtet (neuront) ami a későbbiekben is képes lesz majd értelmezni és továbbítani az ingert. Emellett mást is tesz az agyunk. Elkezdi megfigyelni a történéseket amik ezután következnek, hogy rátaláljon azokra a változásokra, amik ennek az ingernek köszönhetőek. Erre azért van szüksége, mert ezt eltárolja, hogy fel tudjon rá készülni a későbbiekben, eleve hozzárendeli a választ arra a hatásra, hogy ezzel csökkenteni tudja a reakcióidőt és a saját leterheltségét. Gondolj bele mennyi ingerrel kell szembenéznie egy perc alatt? Mekkora segítség az neki, hogy ha már ismert ingerekhez kész válaszok vannak rendelve. Olyan mint a sakkmester, aki tudja, hogy milyen lépésre mit kell lépnie. Lényegesen kevesebb energiát használ el, mintha értelmeznie kéne és megtervezni a válaszlépést. És minél többször találkozik azzal a történéssel, annál jobban megerősödik ez a folyamat. Idegi viszonylatban egy ingerrel való találkozáskor kialakul egy vékony idegfonal, hogy azt az érzelmet vagy magatartási formát ismét felidézhessük magunknak a jövőben. Minden ismétlésnél hozzáadunk még egy és még egy szálat, sőt ha elegendő intenzitású érzelem van benne, akkor egyidejűleg akár több szál is kapcsolódhat hozzá, egyre vastagítva és erősítve a kezdeti kis szálacskát. Ez egyszer csak annyira megerősödik, hogy az idegrendszered egyik "főútvonala" lesz. Vagyis olyan mély nyomot hagy a memóriádban és olyan erős már a benne rejlő érzelem, hogy az már konkrétan kihat a magatartásodra. Már állandósul az a cselekvésforma. Ilyen az, amikor nem akarunk v.mit csinálni, de mégis folyton érezzük a késztetést. Vagy bármennyire is szeretnénk v.mit, egyszerűen nem tudtuk még rávenni magunkat a megtételére. Ezért kell a maradandó eredményekhez a következetes ismétlés.

  Hogy lehet mégis az, hogy egy hibás cselekvéshez kötődünk olyannyira, hogy komoly nehézségekbe ütközünk, ha változtatni szeretnénk rajta? Amikor azt írtam, hogy félreértelmezés eredménye, akkor az pontosan ezen a szinten megtörtént félreértelmezés. Ugyanis az agyunk elsődleges védelmi mechanizmusa a megfigyelésen alapul. Ahol egyszer jó tapasztalata volt, azt eltárolja azok közé, amik felé érdemes közelíteni, és ha ezt kellő számban átélheti még, akkor igenis kiköveteli magának azt a cselekvést.(például a függőségek) Illetve ez az igaz a fájdalomra is. Azt eltárolja azon magatartásformák közé, amiket jobb elkerülni, de ha sokszor szembetalálja magát vele, egyszer megelégeli és többé nem enged oda.(például a fóbiák). Nézzük hol lehet itt a félreértelmezés:

  Ha az agy szembetalálja magát egy fájdalom vagy öröm tapasztalatával, akkor azonnal keresni kezdi az okot. Ehhez három kritériumot alkalmaz:

1. Valami olyan után kutat, amely kivételesnek tűnik. Megpróbál v.mi olyat felfedezni, ami szokatlan az adott helyzetben. Hisz a megszokott dolgoktól a megszokott eredmény lenne. Mivel szokatlan az érzés, ezért kell legyen v.mi szokatlan kiváltó ok is.

2. Valami olyan után kutat, ami úgy tűnik akkor történik, amikor érzi a hatást, vagy közvetlen előtte. Pszichológusok körében ezt az Egyidejűség Törvényének nevezik.

3. Következetesség után kutat. Ha fájdalmat vagy örömet érzel, agyad azonnal felfedezi, ha valami szokatlan történt akkor vagy közvetlen előtte és ha még az is kiderül erről, hogy ez következetesen megismétlődik, valahányszor azt az érzést érzi, biztos lehetsz benne, hogy az agyad azt fogja okként meghatározni. Mivel ezek elég pontatlan kritériumok, könnyű félreértés áldozatául esni. De ezt ki is lehet használni!

  Michael Merzenich a San Franciscóban, a Kaliforniai Egyetemen tudományosan is bizonyította, hogy minél inkább követünk egy viselkedési formát, ez annál inkább megerősödik bennünk.

  Menzenich feltérképezte egy majom agyában azokat a területeket, ami akkor aktiválódik, amikor a majom egy bizonyos ujját megérintették. Aztán betanította az állatot, hogy ezt az ujját használja, ha szeretné megkapni az ennivalóját. Miután ismét megvizsgálta a majom agyát, akkor azt tapasztalta, hogy az a terület, amit korábban már feljegyzett annak az ujjnak a használata kapcsán közel 600 %-osra terjedt ki! A majom később folytatta ezt a viselkedést akkor is, mikor már nem kapott érte semmilyen jutalmat, mivel az idegpályák már annyira megerősödtek. Amikor viszont a majmot arra kényszerítették, hogy szüntesse meg ezt a viselkedést, agyának ez a területe komoly mértékben elkezdett csökkenni.

   Ez jó hír azoknak, akik változtatni akarnak a szokásaikon. ha most azonnal elég hosszú időn keresztül megszakítod a nem kívánt cselekvésedet, az ahhoz kötődő idegi pálya gyengülni fog, majd elsorvadni. Ha már látod, hogy mit kell tenned, de még nem kezdted el, akkor az az oka, amiről szólt a mai lecke. Nem kapcsoltál még elég fájdalmat hozzá és elég örömet a változáshoz. Itt már mindent megtalálsz, amire ehhez szükséged van, kezdj hát bele, láss hozzá és változz egy pillanat alatt mindörökre!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.